Cofidis Blog

Tippek, amivel elkerülhetjük a késedelmi kamat fizetését

Tippek, amivel elkerülhetjük a késedelmi kamat fizetését

Milyen esetekben kell késedelmi kamatot fizetnünk és hogyan kerülhetjük el ezeket a helyzeteket? Összegyűjtöttük a legfontosabb tudnivalókat.

Ha valamilyen eszközt bérbe veszünk, akkor annak használatáért bérleti díjat fizetünk. Így van ez a pénz esetében is, a pénz használatának is megvan az “ára”, ezt nevezzük kamatnak. Attól függően, hogy a mi nézőpontunkból miről van szó, beszélhetünk betéti és hitel kamatról. Az első esetben mi adunk kölcsön pénzt (pl. a banknak) és ezért kamatot várunk el. A hitel kamatánál mi kapunk pénzt és a szolgáltatás teljesítésekor fizetünk kamatot. A kamat mértékét magánszemélyek és gazdálkodó szervezetek között az új Ptk. is meghatározza.

A kamatot százalékos formában szokták megadni, ezzel is törekedve a különböző lehetőségek összehasonlítására: a legelterjedtebb kamat megállapítás az éves kamat százalék, amely azt határozza meg, hogy egy évre vonatkoztatva a kapott pénz hány százalékát kell kamatként megfizetnünk. Ha késünk a törlesztéssel, akkor büntethetőek vagyunk, azaz késedelmi kamatot kell fizetnünk.

Sajnos történnek váratlan események (betegség, jövedelem kiesés, váratlan kiadás, stb.), amelyek következtében előfordulhat, hogy nem tudjuk fizetési határidőn belül fizetni a hitelünket - ilyenkor az ügyfélnek késedelmi kamatot kell fizetnie.

Mikor jogosult a késedelmi kamat beszedésére a bank?

A kamat fogalma - ahogyan azt a fentiekben is láttuk -, szorosan összefügg a pénz időértékével. Ez azt jelenti, hogy egy forint a jelenben (most) többet ér, mint ugyanez az egy forint a jövő egy későbbi pillanatában, hiszen láthatjuk, hogy a mai forint befektethető és kamatot termel. A kamat úgy is felfogható, hogy a pénz tulajdonosának „jutalma” azért, mert a tőkéjét odaadva elhalasztja a fogyasztását, a pénz felhasználását egy későbbi időpontra. A mai biztos forint helyett felvállal egy jövőbeni kockázatos forintot.

A kamat mindig egy pénzösszeg, amit a tőke névértéke után kell megfizetnie annak, aki a pénzt használja. A névértékre vetített kamat összege százalékos formában kifejezve a kamatláb. Gyakran a kamat kifejezést a kamatláb szinonimájaként is használják.

Milyen kamat típusok vannak?

A kamathoz rengeteg kifejezés kapcsolódik, különböző szövegkörnyezetben használjuk és nem árt, ha ezekkel a fogalmakkal megismerkedünk:

  • Alapkamat
  • Kamatadó
  • Kamatfelár
  • Kamatperiódus
  • Fix kamatozás
  • Bázispont
  • Késedelmi kamat

Alapkamat

Az alapkamat – másnéven a jegybanki alapkamat - egy adott ország jegybankja által megállapított irányadó kamatláb. Az alapkamat mértékét tehát a független jegybank (hazánkban egész pontosan annak irányító testülete, a Monetáris Tanács) határozza meg. A klasszikus, tankönyvi pénzrendszerekben a jegybank a kereskedelmi bankoknak kamatot (ez az alapkamat) fizet a nála elhelyezett betétek után. A kereskedelmi bankok ennek ismeretében határozzák meg a betéti és hitel kamatokat.

Kamatadó

Egy ország költségvetése olyan fontos bevételeket tartalmaz, mint az adók. A kamatjövedelmek után is fizetendő adó, ezt Magyarországon a pénzügyi intézmény vonja le és fizeti be helyettünk. Mértéke 15 százalék.

Kamatfelár

A kamatfelár hitelfelvételkor a referenciakamatlábon (BUBOR, LIBOR) felül fizetendő kamatrész. Mértéke attól függ, hogy milyen az általános kamatszint (alapkamat, betéti kamatok mértéke), továbbá befolyásolja a hitelfelvevő hitelképessége is: a magasabb kockázatú adós magasabb kamatfelárat fizet, míg a kevésbé kockázatos alacsonyabbat.

Kamatperiódus

A kamatperiódus az az időszak, ami alatt nem változik egy ügylet kamata, vagyis egy kamatperióduson belül mindig rögzített kamattal számolhatunk. A leggyakoribb kamatperiódusok: 3-6-12 hónap, 1-3-5-10-15-20 év. A betéti és a hitel kamatperiódusok gyakran eltérőek.

Változó és fix kamatozás

Attól függően, hogy a futamidő alatt a kamat előre meghatározott szabályszerűséget követve változhat vagy nem, beszélhetünk fix (rögzített) és változó kamatról.

Bázispont

A bázispont a pénzügyek területén használt mérőegység, a százalékpont 1/100-ad része. A bázispont a százalékban kifejezett adatok közötti különbséget fejezi ki. Például a pénzügyi eszközök kamatának változását szokás bázispontban kifejezni. A fogalmat azért vezették be, mert a százalékban kifejezett adat változását nem célszerű százalékban kifejezni, ennél egyértelműbb a változást a különbséggel (bázispont) mérni: ha azt mondjuk, hogy a 2,00 százalékos kamat 10 bázisponttal emelkedett, akkor mindenkinek egyértelmű, hogy 2,10 százalék lett az új érték.

Mit nevezünk késedelmi kamatnak?

A hitelünknek van egy rendszeres törlesztése és egy lejárata. Az esedékesség napját követően késedelmi kamatot számítanak fel, ha a jogosult nem jut a pénzéhez.

Ideális esetben a törlesztőrészleteket minden esetben pontosan fizetjük a hitel végéig. Előfordulhat azonban, hogy valamiért megcsúszunk a törlesztéssel, ami már komoly következményekkel jár: a bank késedelmi kamatot számol fel, ezen felül pedig egyéb költséget is kiszabhat. Ha nem lenne késedelmi kamatfizetési kötelezettség, akkor mindenki “szabadon”, következmények nélkül dönthetne a hitel visszafizetésének késleltetéséről, ami gond lenne a hitelezőnek, továbbá láttuk, hogy a pénz értékét is jelentős mértékben befolyásolja az eltelt idő (Lásd jelenérték).

A kiszabható késedelmi kamat mértékét a Magyar Nemzeti Bank maximalizálta, ennek megfelelően a késedelmi kamat nem haladhatja meg a hitelszerződésben szereplő ügyleti kamat másfélszeresének 3 százalékponttal növelt mértékét, és nem lehet magasabb, mint a kölcsönszerződésre meghatározott teljes hiteldíj mutató (THM) maximális mértéke.

Nézzünk meg egy példát, mondjuk a személyi kölcsönök késedelmi kamatára! Amennyiben a hitelszerződésben kikötött kamat 7 százalék, akkor az ügyleti kamat másfélszerese 7*1,5=10,5 százalék, ami további 3 százalékkal növelhető, így késedelmi kamatot fizetni legfeljebb 13,5 százalékig kell.

Késedelem után kamatot a tőketartozásra és a kamatra is felszámolják a bankok, ami egy huzamosabb késés esetén már jelentős anyagi terhet jelent.

A KHR lista és a késedelmi kamat kapcsolata

A KHR (Központi Hitelinformációs Rendszer) egy pénzügyi vállalkozás (BISZ Zrt) által kezelt hitelinformációs nyilvántartás, amelybe a pénzügyi intézmények adatokat szolgáltatnak az ügyfelekről. A KHR egy adóslista, amely a negatív (fizetési késedelmek, mulasztások, csalások, visszaélések adatai) információkon felül az ügyfelek pozitív hiteltörténetét (pozitív adóslista) is nyilvántartja.

A KHR listába minden egyes hitelszerződés bekerül, ami önmagában még nem gond egészen addig, amíg a hiteleinket rendesen fizetjük. Ha a hitelszerződésből eredő lejárt és meg nem fizetett tartozásunk összege már meghaladja a késedelembe esés időpontjában érvényes legkisebb összegű havi minimálbér összegét és ez a helyzet folyamatosan, 90 napon túl fennáll, akkor a KHR státuszunk negatívra változik. Ez már komoly gondot jelent a jövőre nézve, tehát ezt érdemes elkerülni! Ugyanis emiatt elutasíthatják a bankok bármilyen további hitelkérelmünket.

A pénzintézet köteles a státuszváltozás előtt 30 nappal figyelmeztetést küldeni arról, hogy az ügyfél adatai be fognak kerülni negatív státusszal a KHR-be, ha nem rendezi a mulasztását. Ezzel is felhívják a figyelmünket erre a komoly “mérföldkőre”.

Hogyan kerülhető el a késedelmi kamat fizetése?

Ez a „történet” is sokkal korábban kezdődik, hiszen már a kölcsön felvételekor előrelátónak kell lennünk. Senki sem lát a jövőbe, de a váratlan eseményekre is fel lehet készülni.

  • Csak indokolt esetben vegyünk fel hitelt, gondoljuk végig, hogy jövedelmünket milyen mértékben terhelhetjük a törlesztőrészlettel, és ajánlott hitelfedezeti biztosítást kötni – ez valóban nagy segítség késedelem, fizetési nehézségek esetén!
  • Kísérjük figyelemmel a családi költségvetés alakulását, optimalizáljuk a kiadásainkat és kövessünk egy nagyon egyszerű, elterjedt szabályt: minden hónapban először a hitelt fizessük ki, aztán gazdálkodjunk a fennmaradó összeggel.
  • Néhány napos késedelem esetén is már késedelmi kamatot kell fizetnünk, rendszeresen előforduló néhány napos késedelem esetén (pl. a fizetésünk később érkezik, mint a törlesztési lejárat) kérjünk esedékességi nap módosítást a banktól.
  • Komolyabb fizetési nehézség esetén minél korábban érdemes a bankkal felvenni a kapcsolatot és közösen megoldást keresni. Ezzel elkerülhető a hitelszerződés felmondása – ami már súlyosabb következményekkel, idővel végrehajtási eljárással fog járni.

Áthidaló megoldások késedelem kezelésére

A hitelintézet áthidaló megoldásokat alkalmaz, részletfizetési konstrukciókat tesz elérhetővé, amelyek segítséget nyújtanak az ügyfelek fizetőképességének helyreállítása érdekében. Ezzel elkerülhetővé válik a kölcsönszerződés felmondása. Áthidaló megoldás minden olyan konstrukció, amelynek a célja a hitelfelvevő fizetési képességének helyreállítása. Vegyünk sorra pár lehetőséget:

  1. Fizetés átütemezés
  2. Futamidő hosszabbítás      
  3. Ügyleti kamatok csökkentése
  4. Tőketartozás részbeni elengedése
  5. Adóstárs, fedezet bevonása

A fenti áthidaló megoldások, részletfizetési konstrukciók igénybevételének előfeltétele, hogy a hitelintézettel folyamatos kapcsolatban legyünk, elősegítsük a jövedelmi és vagyoni helyzetünk felmérését, hiszen ez a közös megoldáskeresés első lépcsője.

Törlesztési moratórium

A hitelmoratórium, törlesztési moratórium egy, a járványügyi intézkedések sorába tartozó állami rendelkezés, amely szerint a hitelmoratórium ideje alatt felfüggesztésre kerülnek a törlesztőrészletek (tőke- kamat- és díjfizetési mentesülés). A Magyar Nemzeti Bank 2020. március 18-án adta ki a rendeletét, amely valamennyi lakossági hitelre és hitelintézetre érvényes (jelzáloghitelek, személyi kölcsönök, CSOK, babaváró, autóhitel, áruhitel stb.), továbbá vállalati hitelre is igénybe vehető. A hitelmoratórium következményeképpen a hitel futamideje meghosszabbodik, de a hitelmoratórium ideje alatt a fizetendő kamat nem tűnik el, hanem felhalmozódik!

A hitelmoratórium 2020. március 19-től 2021. október 31-ig tartott (eredetileg a hitelmoratórium vége 2020. december 31-e volt, de automatikusan meghosszabbításra került). A hitelmoratórium csak a 2020. március 18-ig folyósított hitelekre volt érvényes, a rendelet utáni kölcsönökre nem lehetett érvényesíteni.

2021. november 1-től már csak a rászoruló csoportok maradhattak a hitelmoratóriumban, akik külön nyilatkozattal kérhették ezt. A hosszabbítás 2022. június 30-ig érvényes. Hitelmoratórium hosszabbítást kérhettek a nyugdíjasok, gyermeket várók és nevelők, közfoglalkoztatottak, a munkanélküliek, illetve olyan magánszemélyek, akiknek az árbevétele legalább 25%-kal (igazolhatóan) csökkent az előző évhez képest.

Hitelfedezeti biztosítás

Bármikor bekövetkezhet egy nem várt kedvezőtlen esemény az életünkben. Ilyenkor a biztosító átvállalja az időszaki vagy teljes törlesztést, így elkerülhető a fizetésképtelenség okozta sok-sok kellemetlenség. Meglévő és új hitelhez is igényelhető hitelfedezeti biztosítás, választásunk szerint csak halálesetre (baleseti halálra), vagy munkanélküliség, munkaképesség csökkenés és keresőképtelenség esetére is.

A hitelfedezeti biztosítás egy csoportos biztosítás, vagyis az ügyfél annak a csoportnak lesz a tagja, akik az adott banknál hitelfedezeti biztosítást kötöttek. A káresemény bekövetkezésekor a biztosító a banknak fizet, nem pedig a hitelfelvevőnek. A hitelfedezeti biztosítás egy kockázati biztosítás, tehát nincs hozama sem, a vállalt káresemény bekövetkezésekor fizet.

Azt, hogy érdemes-e hitelfedezeti biztosítást kötni, mindenkinek saját helyzete, körülményei alapján kell eldöntenie. Akinek van vagyoni fedezete, jövedelmét nem terheli túlzottan a törlesztés, annak kevésbé fontos, mint akinek nagyobb kockázat a hitel felvétele. Minél hosszabb a hitel futamideje, annál nagyobb a kockázat is.

Hitelfedezeti biztosítás a Cofidis segítségével

A Cofidis esetében biztosítás köthető Fapados Kölcsönhöz, Minősített Fogyasztóbarát Személyi Hitelhez, áru és autókölcsönhöz egyaránt. Itt a biztosítás díja – a választott konstrukciótól függően - a havonta fizetendő törlesztőrészlet 5-10 százaléka körül fog alakulni.

A Cofidis jogosult a kölcsönszerződést azonnali hatállyal felmondani, ha a késedelemmel érintett összeg 2 havi minimálisan fizetendő törlesztőrészlet összegét eléri vagy meghaladja, és az ügyfél a fizetési kötelezettségének a Cofidis által küldött felszólítás ellenére sem tesz eleget. Ez elég szigorúan hangzik és az is.

Gondoljuk meg jól a hitelfelvételt és fizetési gond esetén keressük meg a bankot, közösen fogunk találni megoldást!

Fapados Kölcsön Referencia THM:
15,90% (3 millió Ft és 60 hónap esetén)

Minősített Fogyasztóbarát Személyi Hitel referencia THM:
10,90% (3 millió Ft és 60 hónap esetén)

További cikkek