cofidis-zoldsuli-logo
Fenntarthatósági pályázat általános
és középiskolai osztályok számára

A Cofidis Zöldsuli pályázatról

A fenntarthatóság és a tudatos fogyasztás napjaink egyik legfontosabb társadalmi kérdése. Az élelmiszerpazarlás világszerte, így Magyarországon is komoly problémát okoz: évente több százezer tonna élelmiszer kerül a kukába, ami súlyos terhet jelent a környezetnek. A jövő nemzedékének szemléletformálása kulcsszerepet játszik abban, hogy felelősebben bánjunk az étellel, és megőrizzük bolygónk erőforrásait.
Programunk idén Cofidis Zöldsuli néven indul útjára, amelyre általános- és középiskolás osztályok jelentkezését várjuk. A program célja, hogy a fiatalok játékos, közösségi és kreatív módon tanuljanak az élelmiszer értékéről, a pazarlás következményeiről, és közösen dolgozzanak ki olyan megoldásokat, amelyek a mindennapokban is alkalmazhatók.
A nevezés november 5-én indul, addig is kövessétek figyelemmel a pályázat weboldalát, és közösségi média oldalait, hogy ne maradjatok le az aktuális hírekről.
Az étel érték –
tanuljunk meg együtt vigyázni rá!

A pályázat témája

A pályázat központi témája az élelmiszerpazarlás megelőzése és csökkentése az iskolai közösségekben.

Kik jelentkezhetnek?

Általános és középiskolai közösségek – osztályok, szakkörök, tanár-diák munkacsoportok, egyéb e körből kikerülő szerveződések – jelentkezését várjuk. 

Milyen pályázatokat várunk?

Olyan pályázati anyagokat és kreatív ötleteket, kezdeményezéseket várunk, amelyek csökkentik az élelmiszerpazarlást, és hozzájárulnak a diákok szemléletformálásához, például:

  • Maradékmentő programok (ételmentés a menzán, „második esély asztal”, maradék receptkönyv).
  • Közösségi szemléletformáló akciók (plakát- és videópályázat, pazarlásmentes hét, iskolai kampány).
  • Komposztálás és kertprogramok (iskolakert, komposztáló bevezetése).
  • Digitális és mérési megoldások (pazarlás-napló, ételmaradék mérés és kiértékelés).
  • Gasztro-kreatív versenyek (maradékból új étel készítése, Zero Waste menza kihívás).

A pályamunka egy projektleírásból valamint egy vizuális tartalomból (plakát, rajz, infografika, fotó, videó, prezentáció stb.) áll. A vizuális anyagnak nem szükséges közvetlenül a projekthez kapcsolódnia, elegendő, ha az élelmiszerpazarlás témakörét dolgozza fel kreatív, figyelemfelkeltő vagy szemléletformáló módon.

Jelentkezés feltételei
pályázati kiírás

Díjak és értékelés

A legjobb ötleteket szakmai zsűri választja ki
A pályázaton a szakmai zsűri összesen 6 pályamunkát díjaz. Egy iskolából érkezhet több pályázat is. A nyeremény összege pályázatonként 500.000 Ft.
A zsűri a következő szempontokat fogja mérlegelni a pályázatok elbírálása során:
tartalom relevanciája a pályázat témakörében
közösségi aktivitás (mennyien vettek részt aktívan a feladatban)
megvalósítás színvonala
kreativitás
pályamű egyedisége, eredetisége
Benyújtási határidő:
2025. december 3.
Eredményhirdetés:
2025. december 18.

A zsűri

Kump Edina
Kump Edina
Kump Edina környezetkutató, természettudomány-környezettan tanár, a Körforrás és a Körforrás Zöldklub alapítója, a környezeti szemléletformálás egyik legismertebb hazai szakértője. Két évtizede dolgozik azon, hogy a környezettudatosság ne elvont eszmény, hanem a mindennapokban is megélhető, hiteles gyakorlat legyen – iskolákban, otthonokban, munkahelyeken egyaránt.
Szakterülete a hulladékcsökkentés és a gyakorlati fenntarthatóság, amelyet több száz előadáson, tréningen és közösségi projektben képvisel, Magyarországon és nemzetközi fórumokon egyaránt. Oktatási programjai több tízezer embert érnek el; ezek közül több szakmai elismerést is nyert, köztük a Greennovációs Nagydíjat. A Körforrás Zöldklubban olyan hétköznapi, mégis átfogó szemléletformáló támogatást nyújt, amely több száz tagot segít a tudatosabb élet felé vezető úton. Közösségimédia-felületein több mint 100.000 ember követi; napi tartalmaival széles körben inspirálja a fenntartható életmód iránt érdeklődőket.
Szakértőként számos ismert médiaplatformon szerepel, többek között a Forbes, a WMN és a 24.hu felületein, TEDx-előadóként pedig a fenntarthatóság emberi, élhető oldalát mutatja be. Elismerései közé tartozik a SzuperWMN különdíj, valamint az InStyle magazin nemzetközi listáján való szereplés, ahol az 50 leginspirálóbb nő közé választották.
Nevét sokan a magyarországi zero waste mozgalom úttörőjeként ismerik, hitelessége, tapasztalata és közérthető megszólalásai miatt gyakran keresik előadóként, tanácsadóként és szakmai partnereként is.
Frei Andrea
Frei Andrea
Frei Andrea a Cofidis márka és kommunikációs vezetője. A Magyarországon 20 éve jelenlévő Cofidis márka számára mindig fontos volt segíteni az ügyfeleket, hogy tudatos pénzügyi döntéseket hozzanak a mindennapokban. Könnyű meglátni az összefüggést olyan egyéb fontos ügyekkel, amelyek a tudatos jövőtervezést segítik akár a háztartások szintjén, akár a bolyónk erőforrásainak jobb felhasználását illetően.

A korábbi Cetelem, immár Cofidis Bank társadalmi felelősségvállalása részeként 2011-ben elindította a Zöldsuli programot. A pályázati lehetőség a magyarországi iskolák környezettudatos neveléséhez hozzájárulva, környezettudatos viselkedés/megoldások bemutatásával, évről évre változó tematikával kerül meghirdetésre.

Andrea szerint a fenntarthatóság, mint téma illik a Cofidis márkához is ezért kérdés sem merült fel, hogy a programot a vállalat folytatni szeretné. Hisz abban, hogy ezzel remek lehetőséget teremtenek, ahol a diákok játékosan, egy kreatív pályázat keretében tanulhatnak a környezettudatos életmód, így a nagyon is aktuális élelmiszer gazdálkodás témájáról.
Kucsera Lilla
Kucsera Lilla
Kucsera Lilla a ComLab kommunikációs ügynökség PR-tanácsadója. Több mint tíz éve segíti vállalatok és szervezetek munkáját abban, hogy értékalapú, hiteles kommunikációval szólítsák meg közönségüket.

Szakterülete a társadalmi és fenntarthatósági témák kommunikációja, ahol a cél a valódi szemléletformálás. A Cofidis Zöldsuli pályázat zsűritagjaként Lilla elsősorban a kreatív megvalósítást, a kommunikációs üzenetek erejét és az ötletek közösségi hatását figyeli majd. Hisz abban, hogy a jó történetek képesek valódi változást elindítani, és a most elinduló apró kezdeményezések a következő generáció szemléletének alapjait rakják le.
Tőkés Gabriella
Tőkés Gabriella
Tőkés Gabriella a Budapest Bike Maffia operatív vezetője. A szervezet alaptevékenysége a rászoruló gyerekek, felnőttek, családok és szociális intézmények támogatása, és munkájukban kiemelten fontos szerepet kap a fenntarthatóság. 

A 'Plusz 1 szendvics' programjuk során is mindig arra törekednek, hogy semmi ne vesszen kárba, és az ételeket is vagy lebomló, vagy újrahasznosítható csomagolásban szállítják, lehetőség szerint biciklivel. Így könnyen tudnak kapcsolódni a Cofidis Zöldsuli pályázathoz, főleg, hogy ők is rendszeresen működnek együtt iskolákkal is, törekedve arra, hogy minden korosztályt a maga szintjének megfelelően érzékenyítsék. 

Gabriella szerint az élelmiszer-pazarlás egy olyan téma, amelyhez magánemberként és civil munkája kapcsán is nagyon erősen tud kapcsolódni. Fontosnak tartja, hogy a gyerekek figyelmét felhívják a téma fontosságára. Szerinte az iskolások elsősorban saját élmények alapján tudják igazán megérteni, és magukévá tenni a lehetséges megoldásokat, amelyre kiváló lehetőséget nyújt a pályázat.