Vissza a nyitóra!

2019 – A Te segítségedre is szükségünk van!

2019 - ÉVES EREDMÉNYEINK

2019-es aktivitásaink fókuszában a hazai menhelyek és a menhelyi kutyák segítése álltak. Szakmabeliek, újságírók, véleményvezérek és a Ti segítségetekkel azon dolgoztunk, hogy kiemeljük a legkiszolgáltatottabb, megbélyegzett ebeket a negatív skatulyából, és hogy megkönnyítsük a menhelyi dolgozók munkáját. Sikerült felhívnunk a figyelmet arra, hogy segíteni nem csak örökbefogadással lehet, hanem adományokkal és egy kis odafigyeléssel is.

A tavalyi év rekordszámokat hozott: összesen 12 904 858 forint adomány gyűlt össze 5 hónap alatt:

  • 9 639 000 forint online gyűjtésből,
  • 1 801 000 forint sms/telefonhívásokból és
  • 1 464 858 forint perselyes adományokból tevődött össze.

Ebből 40 állatvédő szervezet több mint 4600 kutyája kapott támogatást. Az anyagi segítség kutyaházakat, kennelsort, melegedő konténert, orvosi ellátást és élelmet jelentett az állatoknak.

BESZÁMOLÓ – A HARMADIK GYŰJTÉS SZAKASZ EREDMÉNYEI

December 20-án zárult a 3. gyűjtési szakasz, amelyben sikerült túlszárnyalnunk a második szakasz eredményeit is: a kitűzött 2 millió forintos célnál jóval többet, összesen 4,78 millió forintot gyűjtöttünk össze.

Az adományok Hangya Közösséghez érkeztek, akik így a tervezett 8 menhelynél is többet tudnak támogatni orvosi és működési költségeik fedezésében, hogy ezáltal a menhelyek még több kutyusnak adhassanak új esélyt. Sőt, a kisvárdai menhely álmát is valóra tudjuk váltani, az idős és lábadozó kutyusoknak kialakított melegedőt.

A támogatott menhelyek és kutyáik nevében is köszönjük a rengeteg támogatást!

  • Együtt az Állatokért Állatvédő Közhasznú Egyesület (Debrecen)
  • Bogáncs Kutyaotthon Alapítvány (Esztergom)
  • Füzesabonyi Állatvédő Alapítvány (Füzesabony)
  • Ugat-Lak Alapítvány (Kisvárda)
  • Mentsvár az Állatokért és Környezetünkért Közhasznú Alapítvány (Kecskemét)
  • Orosházi Állat-és Természetvédő Közhasznú Egyesület (Orosháza)
  • Herosz Ózdi Szervezete (Ózd)
  • Siófoki Állatvédő Alapítvány (Siófok)
  • Állatokat Védjük Együtt Alapítvány (Eger)
  • Dél-alföldi Állatvédelmi Őrszolgálat Alapítvány (Szeged)
  • Kóbor Mancsok Mentéséért Alapítvány (Csongrád)
  • Komlói Állatvédő Egyesület (Komló)
  • Kutyakötelesség Állatmentő Alapítvány (Pánd)
  • Remény Rabjai Állatvédő Egyesület (Túrkeve)
  • Tündérmajor Állatvédő Egyesület (Miskolc)

Bolti Adománygyűjtés

Adományozóink mellett köszönjük partnereink, a Mömax, Möbelix, notebook.hu és Szatmári Kft. segítségét is: kiemelt üzleteikben elhelyezett adománygyűjtő perselyekkel azok is támogathatták a kezdeményezést, akiknek nem volt lehetőségük bankkártyás adakozásra. Így a gyűjtőpontokon is jelentős összeg, közel 1,5 millió forint gyűlt össze.



Beszámoló - A második gyűjtési szakasz eredményei

November 8-án véget ért a Cofidis Kutyaszemmel program második közösségi adománygyűjtése. A kampány során soha nem látott összefogást tapasztaltunk: a 2 millió forintos gyűjtési célt túlszárnyalva 2 698 000 Ft gyűlt össze! Nagyon köszönjük mindenkinek, aki akár adománnyal, akár az adománygyűjtés hírének megosztásával segített a cél elérésében!

Az eredeti tervekkel ellentétben így nem 10, hanem 12 kiemelten hátrányos helyzetű régióban működő menhelynek tudunk segíteni. KÖSZÖNJÜK!
Az adományokból befolyt összeg a Hangya Közösség Alapítványhoz érkezik, ők pedig az alábbi menhelyek között osztják szét:

  • Buksi Állatvédő Egyesület (Balmazújváros)
  • Puli Állatvédő Egyesület (Debrecen)
  • Pacsi Kutyamenhely Alapítvány (Hajdúböszörmény)
  • IGÉZŐ Állatvédő Egyesület (Hódmezővásárhely)
  • Összefogás Az Állatokért Közhasznú Alapítvány (Kalocsa)
  • Rénó Kutyaotthon Alapítvány (Ladánybene)
  • Kóborlók Állatvédelmi Egyesülete (Nyírmada)
  • Az Elhagyott Állatokért Első Sárréti Regionális Állatvédő Egyesület (Püspökladány)
  • Zemplén Gazdátlan Állataiért Alapítvány (Sátoraljaújhely)
  • Beregi Ifjúságért Közművelődési és Szabadidő Egyesület (Olt-alom Állatotthon) (Vásárosnamény)
  • Luca Kutyamenedék Állatvédő Alapítvány (Csévharaszt)

Ez a 12 menhely összesen mintegy 1500 kutya életéért felel, az adományokat pedig élelemre, gyógyszerekre és orvosi költségek fedezésére fordítják.

Beszámoló - Az első gyűjtési szakasz eredményei

Szeptember 25-én zártuk a Kutyaszemmel idei első akcióját, amelyben a Hangya Közösség Alapítvánnyal közösen a legrászorulóbb hazai menhelyek infrastrukturális fejlesztéseire gyűjtöttünk. Hatalmas köszönettel tartozunk az ügy minden támogatójának, aki hozzájárult ahhoz, hogy elérjük a 2 millió forintos kitűzött célt, sőt, meg is haladjuk azt: a segítségetekkel 2.163.000 Ft gyűlt össze!

A befolyt összegekből a szakmai egyeztetések után most 3 olyan menhelynek tudunk érdemben segíteni, akik régóta álmodoztak a fejlesztésről, de önerőből talán sosem tudták volna megoldani azt. A 3 választott menhely mindegyikén több mint 200 kutyáról gondoskodnak, ezért is esett rájuk a Hangya Közösség választása. Mind olyan régióban végzi kifogástalanul tevékenységét, ahol a legrosszabb a kóbor állatok helyzete.

Kóbor Szívek Állatmentő Alapítvány (Karcag)
A karcagi menhelyen mintegy 220 kutyáról gondoskodnak. Egy ápoló és lábadozó fűtött helyiséget szerettek volna, hogy a műtött, beteg kutyákat ne kelljen a kennelbe visszarakni. A jövőben egy fertőtleníthető helyiségben gyógyulhatnak.

Állatvédők Közhasznú Egyesülete (Békéscsaba)
A békéscsabai menhelyen közel 270 kutya életéért felelnek. Ők egy új kennelsort kértek, így a jövőben biztonságos helyet tudnak biztosítani a mentett állatoknak.

Összefogás az Állatokért Alapítvány (Mátészalka)
Jelenleg 238 kutya van a mátészalkai menhely gondozásában. Nincs kapujuk. Eddig sem nevezhették volna igazi kapunak, de a viharkárok után egyszerűen csak nincs. Szeretnék elkerülni a lopásokat és biztonságosan, egy nagyobb kifutóba kiengedni a kennelekben élő kutyákat. Ők erről álmodoznak évek óta – a következő hónapok során teljesül a vágyuk!

2018 Kutyaszemmel – Tegyünk együtt a menhelyi kutyákért!

A Cofidis - Kutyaszemmel kutatásából kiderült, hogy a menhelyek legégetőbb problémája a pénz- és a szakemberhiány (66%), a zsúfoltság (50%), és számottevő az egészségügyi ellátására fordítható pénz szűkössége (34%).

Többek között a szakemberek által említett problémák hatékony támogatását tűzte zászlajára Kutyaszemmel programunk, amelynek keretében 2018-ban 5 millió forinttal és egy, az állatok szállítására alkalmas gépjárművel is támogattuk a vidéki menhelyeket.
Cégünk konkrét segítségnyújtása mellett novemberben a kutyabarát lakosságot bevonva közösségi adományozó kampányt indítottunk. Az összefogásnak köszönhetően több, mint 1 millió forint gyűlt össze a menhelyek számára a segítségetekkel, melyet megdupláztunk, hogy minél több kutyának tudjunk segíteni. Az adományok a Hangya Közösség közreműködésével kerültek a legmegfelelőbb helyekre.



2017 Fáztál te már igazán? – Jótékonysági akció

Felismerve, hogy a téli hideg elleni védekezés milyen sok menhelynek okoz problémát, 2017 decemberében a Hangya Közösséggel összefogtunk, hogy a karácsonyt már minél több kutya meleg helyen tölthesse. Követeinknek, segítő magánszemélyeknek és a Cofidis adományának köszönhetően végül 92 db rágásbiztos, hőszigetelt kutyaházat adományozhattunk összesen 10 menhely számára, amivel több mint 200 kutyának tudtunk segíteni.




Kezdeményezéseink

ÉRZÉKENYÍTÉS figyelemfelhívó kommunikáció
A kutyák ügye közös ügyünk. Partnereinkkel és segítőinkkel a kutyás közösségeket és az egész társadalmat érintő témákat nyitjuk ki.
A kutyák ügye közös ügyünk. Partnereinkkel és segítőinkkel a kutyás közösségeket és az egész társadalmat érintő témákat nyitjuk ki.
Adományozás Közösségi adománygyűjtés
Adományainkkal és közösségi fundraising programsorozatainkkal a menhelyek és a menhelyi kutyák segítéséért dolgozunk.
Adományainkkal és közösségi fundraising programsorozatainkkal a menhelyek és a menhelyi kutyák segítéséért dolgozunk.